Infographics

Blog

Csatlakozz te is!

Mi az infografika?

Az infografika több mint egy fénykép, összetettebb, mint egy rajz és sokkal informatívabb, mint az önmagában álló írott szöveg. Célja minden esetben az információközlés. A jó infografika figyelemfelkeltő, informatív, közérthető.

 

Ha van saját infografikád, amit szívesen megosztanál másokkal vagy csak találtál egy izgalmasat, mely másokat is érdekelhet, küldd el nekünk egy rövid bevezetővel együtt: infographicblog@gmail.com

 

Friss topikok

A légszex szabályai 2010.11.03. 09:25

Az air sex vagy magyarosan légszex nevű őrületet néhány nőhiánnyal küzdő japán találta ki még 2006-ban. Először csak beszélgettek a szexről majd elkezdték imitálni és közben rendkívül jól szórakoztak, később a nagyközönség elé vitték produkciójukat és megszületett a légszex a léggitározás után.

 


 

Mára már az egész világot meghódította, különösen a mindenre nyitott amerikaiakat, akik már bajnokságot is rendeznek belőle.
Röviden a szabályok: a versenyzőknek két perc áll rendelkezésére, hogy egy általuk kiválasztott zenére imitálják a szexet. A szabályok szerint a két percben benne kell lenni a találkozásnak, a csábításnak, az előjátéknak és magának az aktusnak. A meztelenkedés nem megengedett, de az orgazmus imitálása kötelező.
 

További érdekességek derülnek ki az infografikából!

Air Sex
Via: The OnlineDating Blog

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://infographics.blog.hu/api/trackback/id/tr612418924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KenSentMe 2010.11.03. 13:21:59

Hahahahaha:) .. régen röhögtem már ennyit.. ez nagyon készen van:)

citcat (törölt) 2010.11.05. 20:37:21

úristen, ilyen beteg dolgot is nagyonnagyonnagyon rég láttam... :D nem tudtam, hogy fogjam a fejem, vagy röhögjek...
süti beállítások módosítása