Az elmúlt években Charlie Sheen botrányaitól hangos a média. A szebb napokat is látott sztár szakmai sikerei helyett kábítószer- és nőügyei miatt lett az internet egyik sztárja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Twitteren kicsivel több, mint 25 óra leforgása alatt egy millió követője lett, Guinness Világrekordot felállítva ezzel. Ma, kevesebb mint két héttel a regisztrációja után pedig már 2,7 millió követője van. Minden tweetjében szerepel a winning szó vagyis hogy éppen győz, ezzel utalva féktelen partijaira. Másik gyakran előforduló kifejezése, a tigerblood vagyis a tigrisvér, mely abból a nyilatkozatából származik, amikor elvették tőle gyerekei láthatási jogát:"Tigrisvér csöpög a fogaimból" Mára ez a mondata szállóigévé vált, amit a reklámipar is meglovagolt, így hamarosan elkészül a Tigerblood energiaital.
Charlie Sheen a 80-as évek egyik legígéretesebb tehetsége volt, olyan filmekben játszott, mint a Szakasz vagy a Tőzsdecápák, de hamar eltűnt és évekkel később, mint sorozatsztár tért vissza a Két papa és egy kicsit vígjátéksorozat főszereplőjeként. A drog- és nőügyei miatt saját sorozatából kirúgott Sheen a legutóbbi évadban már epizódonként 1, 8 millió dollárt kapott és ezzel a tévés szakma legjobban fizetett sztárja volt.